Volt, nincs... :'(

Sose gondoltam hogy eljön ez a nap, felfoghatatlan... de megtörtént... . Anyuéknak végül elfogyott a türelme és elajándékozták Mázlit. Még mindig nem vagyok képes felfogni, pedig annyit küzdöttem érte és pont most kezdtem el vele járni kutyaiskolába is. De nem...elegük lett abból hogy az emberek fenyegetőztek és feljelentettek. Így nem messze tőlünk Dombóvárra került egy kertes házba ahol van egy másik beagle is. Egy fiatalabb férfi jött érte a fiával, akik első ránézésre beleszerettek és már vitték is el. Szimpatikus embereknek tűntek. Ma érdeklődtem felőle de egyenlőre még nem jött válasz. Azóta minden percben sírógörcs jön rám és mindenről ő jut az eszembe, szörnyen érzem magam egy szörnyű gazdának. :((( Egyszerűen nem bírom abbahagyni a bőgést.... És ezúton szeretném minden nyomorék embernek megköszöni akik ebbe az elcseszett városba élnek akik feljelentettek minket, amikor sokszor Mázli nem is csinált semmit, kint se volt az utcán, de ráfogtak mindent. Meg a drága szomszédainknak akik a nem létező problémákra rögtön a kutyák kinyírásával jöttek. Elmondhatatlanul hiányzik....:(( :''(((